Négy sárga lap az első félidőben
Ezúttal is megilletődötten kezdtek a magyarok, húsz percnek kellett eltelnie ahhoz, mire az első valamire való helyzetnek tapsolhattunk. Angyal azonban szögletből mellé lőtt. Negyed órával később aztán egy Farkas-Angyal összjáték után kerültek ismét helyzetbe a mieink, a gól azonban ezúttal is elmaradt. A csehek erejéből mindössze egy gyengén sikerült ollózásra futotta a 25. percben. Ha helyzetekben nem is, sárgalapokban bővelkedett az első negyven perc, a finn játékvezető Skribát, Kelement, Gyurjánt és Otigbát is figyelmeztette.
Skriba előtt adódott a legnagyobb lehetőség
A második félidő ugyanúgy kezdődött, ahogy az első abbamaradt. Mindkét csapat a biztosra ment, egyikük sem akart veszíteni. Kilenc perccel a lefújás előtt az Illés Béla Football Akadémia támadója, Skriba Máté dönthette volna el a három pont sorsát, azonban öt méterről, szemben állva a kapussal fölé lőtt. Ezen kívül Angyalnak akadt még lehetősége, a DVSC csatára azonban 6 méterről hibázott, így maradt a 0-0, amellyel végül mindkét csapat továbbjutott.
A csoport másik mérkőzésén Grúzia 1-0-ra nyert Bosznia-Hercegovina ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!