Őrült meccset nyert meg a Kishali

Hét gólt hozott a találkozó: csak az utolsóra nem tudott válaszolni az ETO. 4–3 ide.

A nyolccsapatos U19-es I. osztályú bajnokságban Győrben találkozott két zöld-fehér együttes: az ETO fogadta az Illés Akadémia-Haladást. A Bánfalvi Attila irányította szombathelyiek a Molnár M. - Szabó Á., Szár, Molnár T., Kovács Z. - Szántó, Szőke, Bontó, Kovalovszki, Kirják - Varga K. tizeneggyel kezdték a mérkőzést. Nem is akárhogyan: alig telt el bő egy perc, amikor máris nálunk volt az előny.

Egy remek labdaszerzést követően Molnár Tamás volt a gólszerzőnk. Brusztolással telt el az első játékrész, amelynek legvégén egyenlíteni tudott a Győr, egy felívelést követően tudtak egalizálni a hazaiak.

A második félidő gólokról és alacsony színvonalú játékvezetésről szólt. A 65. percben Bontó Marcell törlesztésért kapott piros lapot - a másik oldal megúszta lap nélkül. A mieinknél Szántó helyett Tóth M., Szőke helyett Deéry és Varga K. helyett Derdák is érkezett. A 72. percben a csereként beállt Deéry Ármin vette vissza az előnyt, de öt perc múlva ismét 2–2-re alakították az állást a hazaiak. A Haladás cserélt volna, ám a játékvezető asszisztense közölte, hogy már kimerítették a három cserelehetőséget, nem lehet többet. Valahogy azonban a mégiscsak eljuthatott hozzá a versenyszabályzat, mert a bekapott gól után csak megengedte a cserét (ebben az osztályban ötöt lehet cserélni, de maximum három játékmegszakítással). A tíz emberrel küzdő Kishali nem adta fel: a 80. percben Deéry újabb kontrát váltott gólra, 3–2 a Halinak! Az emberhátrányban a felívelések kontrollálása nem ment a mieinknek, így négy perc múlva megint egyenlő volt az eredmény.

De a sluszpoén akkor is a Halié maradt! Az ekkor már a padról elküldött Bánfalvi Attilát is nélkülöző szombathelyiek közül Molnár Tamás szerzett labdát a középpályán, kicselezett minden győrit a környéken és a szép akciót góllal fejezte be, 4–3 ide! A hátralévő időben már nem tudott újítani a Rába-parti gárda, így három vereséget követően végre ismét nyert a Haladás.

Húsz forduló után így ötödik a Kishali, négy pontra a második helytől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!