Vereség Budapesten

Az II. félidő eleje katasztrofálisra sikeredett.

A ballagás miatt a ferencvárosiak kérésére csütörtökre hozták előre a Ferencváros–Illés Akadémia-Haladás U19-es I. osztályú mérkőzést. A 25. forduló népligeti találkozóján Bánfalvi Attila a Schnener - Szabó Á., Tiba, Kovalovszki, Szár - Molnár T. - Derdák, Deéry, Szőke, Kirják - Varga K. tizenegyet küldte pályára. Az első félidőben is a tabellaelső IX. kerületiek játszottak fölényben, ám ez meddőnek bizonyult, 0–0-val fordultak a csapatok.

A II. félidő első fele csak a hazai csapatról szólt: a 48. és a 64. perc között négyet rámoltak be. Eladott labda után, kapushibát és szögletet, valamint beadást követően is gólt kaptunk, így az utolsó 25 percre már csak a statiszta-szerep maradt. A 69. percben egy kezezés miatt megítélt büntetőből sikerült szépíteni (4–1), Molnár Tamás bizonyult biztos ítélet-végrehajtónak. Átvette az irányítást a csapatunk, de kimaradtak a ziccerek, így nem sikerült közelebb kerülni a ferencvárosiakhoz.

A hazaiak sikerükkel elléptek a mezőnytől, míg a Kishali az ötödik helyen áll.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!