Újabb 2–2 a Kishali neve mellett

A Győri ETO ellen kétszer is vezettünk, de iksz lett a vége.

Kuttor Attila együttese az U19-es bajnokság alsóházának negyedik fordulójában a Győri ETO-t fogadta. A Molnár M. - Könczöl, Kovács Z., Tiba, Mészros D. - Keresztes, Kócsa, Molnár T. - Garda, Soós, Tóth M. tizenegy kezdett, de később Gönczö, Tóth G., Kőris és Marsai is lehetőséget kapott.

A 24. percben sikerült megszerezni a vezetést: a balösszekötő helyéről elvégzett szabadrúgást Tóth Máté rúgta a kapuba. Ezek után is mi maradtunk támadásban, de valahogy hiányzott a "gyilkos ösztön" a meccs bebiztosításához. Alig telt el tíz perc, egy fejesből egyenlített a Győr. Ennek ellenére előnnyel mehettek szünetre a szombathelyiek: a 37. percben Kócsa indítását Soós Bence vette át és a kimozduló kapus fölött emelt a hálóba, 2–1. Fordulás után is inkább a Hali volt fölényben, de a 63. percben megfogyatkozott a vasi csapat: a második gól szerzője második sárga lapját kapta meg, így tíz emberrel fejeztük be a meccset. Oross Márton csapata a 67. percben tudott egyenlíteni: jogos 11-eshez jutottak a győriek. A büntetőt Molnár Márk kiütötte, de a csatár reagált a leggyorsabban és a kipattanónál már nem hibázott. Ezek után már ők voltak fölényben, de a Hali kontra-lehetőségekkel operálhatott volna, ám nem sikerültek az utolsó passzok, így maradt a 2–2-es döntetlen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!