Megint 0–2-ről hozta ikszre a meccset a Kishali

Hatodik meccsén az ötödik ikszet játszotta a Haladás U19-es együttese.

A Videotont fogadta hazai környezetben a Szombathelyi Haladás U19-es csapata. Az I. osztály alsóházi mérkőzésének az Illés Akadémia műfüves pályája adott otthont. Kuttor Attila és Márkus Gábor a Molnár M. - Könczöl, Markovics, Deéry - Mészáros D., Németh G., Kócsa, Molnár T., Kőris - Soós, Tóth M. tizeneggyel kezdett és két beadást követően alig több mint negyedóra alatt kétgólos hátrányba került. A zöld-fehérek nem adták fel és egy komikus jelenet után, Soós Bence használta ki azt, hogy a fehérvári védők és a kapus nem értették meg egymást.

1–2 után megzavarodott a Videoton, esély volt nagyon hamar az egyenlítésre. Gólra gólt nem tudtunk szerezni, de a félidő vége előtt nem sokkal sikerült: Soós ezúttal ziccerben nem hibázott.

Fordulás után a Haladás kezdeményezett többet, de a legjobb lehetőségeket is elpuskázták a fiúk, így a hatodik mérkőzésen az ötödik döntetlennel volt kénytelen megelégedni a társaság, a végeredmény Haladás–Videoton 2–2.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!