A szombati találkozónak a Haladás Sportkomplexum ad otthont.
Az U19-es I. osztályú bajnokság negyedik fordulójában az Illés Akadémia-Haladás csapata a Bp. Honvéd-Magyar Futball Akadémia együttesét fogadja.
A mérkőzés szombaton lesz, 12 órakor. A találkozó helyszíne a Haladás Sportkomplexum lesz. Itt játssza majd október 24-én Ifjúsági Bajnokok Ligája-mérkőzését is a Németh Szabolcs vezette együttes, így ez egy főpróba is arra a találkozóra.
A nézők számára a 13-as kapu lesz megnyitva, helyet az A2-es szektorban foglalhatnak. Természetesen a büfé és a mosdók is üzemelni fognak a drukkerek részére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!