Mint ismert, vasárnap délután kezdődött és szerdáig tartott Szerbiában az U19-es nemzeti csapatok számára rendezett Vilotic labdarúgó emléktorna. A korosztályos válogatott keretének három szombathelyi fiatal is tagja volt: Gőcze Gergő, Devecseri Szilárd és Simon Ádám.
A mieink az első napon Izraellel kezdtek, és egy, a meccs hajrájában megítélt tizenegyest követően 1-0-ás vereséget szenvedtek. Hétfőn aztán második találkozóját is elveszítették a magyarok. A házigazda szerbek ellen kaptak ki 1-0-ra.
Az utolsó mérkőzésükön azonban már javítottak Devecseriék. Az ellenfél ezúttal Montenegró volt, a mieink pedig Simon Ádám góljával nyertek 1-0-ra és így a harmadik helyet szerezték meg csoportjukban. A gólszerző 72 percet töltött a pályán, Devecseri Szilárd pedig végigjátszotta a találkozót. Gőcze Gergő tegnap nem kapott lehetőséget Gabala Krisztián megbízott szövetségi kapitánytól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!