Rúgj gólt, Doki!

Andorka Péterrel a kezdőben rohamozunk a Haladás számára oly fontos Újpest elleni meccsen.

Artner Tamás lemondása után a vezetők megerősítették a trénert pozíciójában, és felhívták a figyelmet, mennyire fontos meccs következik hétvégén, az egyre jobb formába kerülő Újpest ellen. Artner Tamás a fegyelmezetlen játékosait pénzbüntetéssel sújtotta, a vezetők pedig elmondták neki, ezzel az eszközzel továbbra is élhet, ha szükségesnek érzi. Nem voltak tehát eseménytelenek a napok, a csapat pedig mindeközben készült, méghozzá becsülettel a szombati találkozóra, ezt már Artner Tamás meséli, amikor ma este elértük telefonon.

- Nincs mit bonyolítani, nincs mit magyarázni: nyernünk kell. Ennek szellemében dolgoztunk, ennek szellemében térképeztük fel az ellenfelet, ennek tükrében lépünk pályára holnap. A csapat játékosai ezzel tisztában vannak, remélem, nem fognak begörcsölni. Nyilván a lemondásom némi zavart okozhatott a fejekben, de ennek szombaton nem szabad látszania. Én azt gondolom, jó meccset fogunk játszani.

AZ Újpest az utóbbi időben lendült formába, nem lesz könnyű dolga a Haladásnak.

- Nem bizony - mondja Artner. - Egy erő,s jó ellenfél érkezik a Rohonci útra. Csapatként nagyon jól működnek. Még szezon közben is válogatott focistákat igazoltak és jó külföldieket is szerződtettek. Jó meccs lesz. Arra is kíváncsiak voltunk, beszélt-e a csapat játékosaival a lemondásáról, egyáltalán, hogy fogadták.

- Külön nem beszéltem velük, de azt el kell mondanom, hogy a Lombard meccs estéjén és másnap is nagyon sokan írtak smst, amiben arra kértek, folytassam a munkát. Szerintem a focisták 90 % örül annak, hogy maradtam és hisz abban az útban, amit én képviselek. Mindenesetre jól esett.

A Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Búrány – Simon Á., Iszlai - Nagy D., Nagy G., Radó – Andorka.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Felkészültünk

Ugrai Roland azt mondja, sikerült jól feltérképeznie a Haladásnak az Újpest gyenge pontjait.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!