A magyar U17-es válogatott augusztus 27. és 30. között a 23. alkalommal megrendezésre kerülő Syrenka tornán vesz részt Lengyelországban. Zsivoczky Gyula szövetségi edző kihirdette a kupára készülő csapat keretét. A Ráckevén tornagyőztes magyar válogatottban öten kaptak lehetőséget az Illés Béla Football Akadémia növendékei közül, most azonban már heten utazhatnak el a kerettel.
Az U17-es válogatott kerete:
Nacsa Péter (Győri ETO), Roma Gábor (MTK) - kapusok;
Farkas Márk, Nagy Bálint, Szakály Attila, Skriba Máté, Gyurján Bence, Kovács István és Kalász Milán (mind Haladás), Czár Richárd, Balázs Bálint és Nagy Armand (Budapest Honvéd), Magyos Mátyás (UTE), Izing Martin (Felcsút), Angyal Norbert (Debrecen), Sebestyén Gábor, Kelemen Dávid, Ponczok Csaba (MTK) - mezőnyjátékosok.
Fiataljaink Lengyelország, Norvégia és Fehéroroszország társaságában az A-csoportba kerültek, a másik ágon Ukrajna, Dánia, Csehország és Belgium küzd majd a továbbjutásért. A lengyelek ellen kezdenek majd a mieink, másnap pedig az eredménytől függően fehérorosz-norvég meccs győztesével vagy vesztesével csapnak össze.
Nemzeti együttesünk szeptemberben vívja Eb-selejtezőit. A torna meccseire Szombathelyen és Bükön kerül sor, ellenfeleink Bosznia-Hercegovina, Csehország és Grúzia lesznek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!