1! 2! 3! Oross parádé!

A Szombathelyi Haladás csatára hármat rúgott a Vasasnak. A zöld-fehérek értékes, már-már bentmaradást jelentő három pontot szereztek.

Fontos meccset játszott ma este a Szombathelyi Haladás. A Vasas ellen kötelező volt a győzelem, hogy szerdán az MTK otthonába ne horrorfilmbe is túlzásnak számító izgalmak közepette kelljen pályára lépni.

A jó formában lévő fővárosiak alaposan ránk ijesztettek. A mérkőzés elején uralták a játékot. Folyamatos nyomás alatt tartották a kapunkat. Csattant a labda a kapufán, pattogott veszélyesen a tizenhatosunkon belül…

A foci azonban jó játék és kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan, mint Tóth Péter, aki baloldali védő létére több pontot szerzett már a Haladásnak, aki a kapu elé érkezve mindig veszélyes. Most is a csapatkapitány remekbe szabott fejese után szereztünk vezetést, igaz az nem talált utat Németh kapujába, jött azonban Oross Márton, aki a kipattanót biztosan rúgta be.

Orossnak a gól meghozta a kedvét. Nem sokkal később fejelt is egyet. Kettő nullára vezettünk, és abszolút a kezünkben volt a meccs. Nagy kedvvel fociztunk, többen is extrát nyújtottak. A szünetig azonban nem sikerült újabb gólt lőni.

Azt nem tudjuk pontosan, a szünetben mi hangzott el a vendég öltözőben, azt azonban már láthattuk a pályán, hogy Lisztesék nem tudnak felpörögni. Őrizgettük az előnyünket, helyzeteket alakítottunk ki.

És aztán sok elrontott lehetőség után jött Oross Márton és Nagy Gábor élményszámba menő kényszerítője, minek végén a csatár megszerezte saját maga és a csapat harmadik gólját.

Oross Márton annyira jól és szinte hiba nélkül játszott, amilyet nem mostanában láthattunk a Rohonci úton.

Szombathelyi Haladás Fc - Vasas Fc
Rajos egy ütközés után ''turbánt'' kapott
Unger Tamás

A Szombathelyi Haladás értékes győzelmet szerzett, nagy lépést tett, hogy elérje célját és jövőre is a legjobbak között játszhasson.

Játékosról játékosra

Rózsa Dániel nem kapott gólt, magabiztos volt. Tóth Péter érdemei az első gólnál elévülhetetlenek. Korolovszky Gábor sérülten vállalta a játékot, nem sokáig tudott pályán lenni. Cseréje, Lengyel Dániel megilletődötten szállt be, de gyorsan felvette a ritmust. Guzmics Richárd Korolvszky kiválása után vezére lett a védelemnek. Schimmer Szabolcs a szokásosnál kevesebbet vállalt. Marian Sluka nem focizott jól, kihagyott egy nagy helyzetet is. Iszlai Bence, ha így folytatja, állandósíthatja helyét a csapatban. Rajos Gábor is életjelet adott magáról, hősiesen küzdött. Halmosi Péternél is a küzdelem dominált, nem ismert elveszett labdát. Oross Márton feladta a leckét a Haladás vezetőinek. Komoly tárgyalásokat kell folytatni vele, hogy meg tudjuk tartani. Nagyon extrát nyújtott. Kenesei Krisztián sokat tett azért, hogy gólt rúgjunk és állandó nyomás alatt tartsuk a Vasas kapuját. Nagy I. Gábor csereként is hozzá tudott tenni a csapat játékához. Irhás Ignác végig robotolta a neki jutó időt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!