Haladás – Vasas. Egy kis történelem

A Haladás – Vasas párharc 66 éves múltra tekint vissza. Utoljára hat éve találkozott egymással a két együttes, ez volt egyébként az egyetlen olyan találkozó, amit nem az első osztályban játszottak a csapatok.

A ’40-es években

Az 1942/43-as idényben találkozott először a Haladás és a Vasas, akkor egy 2–2-s döntetlen mellett egy méretes zakóba futottak bele a zöld-fehérek. 1-7 lett a végeredmény. A legelső szombathelyi sikerre az 1947/48-as idényig kellett várni, amikor is 3–1-re nyertek a vasiak. Az Ember József irányította Haladás 10.000 néző előtt az akkor „szokásosnak” számító 3-2-5-ös felállásban futott ki a Rohonci út zanati ősfűjére, a Büki - Kovács, Pió, Tölgyesi - Szalai, Rábay - Zámbó, Tóth II., Varga I., Fejes, Tóth I. összeállításban. A Vasasban hiába játszottak olyan kaliberű sztárok, mint Lóránt, Illovszky, Kubala és Tóth III., még gólt sem tudtak rúgni! Ugyanis egyetlen találatukat az öngólt vétő Pió szerezte. Ebben a szezonban nyerte el a Haladás a vidék legjobbja címet.

A forradalom előtt

1948-tól fogva a világ legjobb nemzeti csapatát adó ország, azaz Magyarország első osztályú bajnokságában folyamatosan a középmezőny környékén tanyázott a Haladás. A Vasas elleni mérleg 1948 és 1956 között közepesre sikeredett: 6 győzelem, 3 döntetlen és 8 vereség, igaz, utóbbiak közül jó néhány igencsak nagyarányú. 0–6, 1–5, 1–6, 1–7.

Rossz széria a ’70-es évek végéig

A Vasas az egyetlen olyan budapesti együttes, amelynek nem változtatták meg a nevét az egypártrendszer alatt sem. A Fradiból lett ÉDOSZ, a Kispestből Honvéd, az UTÉ-ből Dózsa, az MTK-ból Bástya és Vörös Lobogó, de a Vasas megmaradt Vasasnak. Igaz, köztudott volt, hogy a főtitkár, Kádár János kedvence volt az együttes. Valószínűleg ennek nincs köze ahhoz, hogy az 1957 és 1979 közötti 22 év alatt lejátszott 31 találkozóból mindössze kettőt nyertek meg a szombathelyiek, kilenc végződött döntetlennel és hússzor nyertek az angyalföldiek. Az 1959/60-as szezonban 2–1 volt a Halinak, 1968-ban 3–1.

A ’80-as évek tűrhető eredménylistája

1981 és 1990 között 18 találkozón csapott össze a Haladás és a Vasas. 5 Hali-siker és 3 döntetlen mellett 8-szor nyertek a piros-kékek. 1989. október 21-én Csertői és Marton góljaival 2–0-ra győzött a Haladás. Az akkori házi góllövőlista élcsoportja: Schäffer István (9 gól), Csertői Aurél (7 gól), Illés Béla (5 gól) volt. Ma mind a hárman a Szombathelyi Haladásért dolgoznak.

Pillanatkép a 2002-es Vasas elleni derbiről. A képen Halmosi, Leandro, Juhász (takarásban) és Alex

Azok a ’90-es esztendők

Gólnélküli döntetlennel indultak a ’90-es évek. Ekkoriban a Haladás kétévente tette tiszteletét az NB I-ben. 1993/94-ben 3–2-re sikerült itthon nyerni, majd két évre rá újabb döntetlen jött. Az 1996/97-es szezonban a Vasas 1-0-ás győzelmével elvitte a három pontot a Rohonci útról. A sorminta ismét ikszet kívánt. 1-1 lett. Az 1999/2000-es szezonban 2–1-re nyert a Vasas.

Az ezredforduló után

2001. szeptember 7-én, Dubraviczky Attila sípjelére a Keszei-csapat Takács T. – Juhász, Horváth A., Tóth P. – Suriel (Takács B.), Somfalvi (Japa), Némethy, Leandro – Arnon (Filipovics), Preisinger, Halmosi összeállításban futott ki a Rohonci útra, és Preisinger Sándor 9. percben szerzett találatával 1–0-ra nyert. Az akkori Vasasban még pályára lépett Tóth Norbert is. Ez a találkozó volt a két együttes utolsó NB I-es mérkőzése, ugyanis a 2002/2003-as szezonban – amikor a Lombard FC-Haladás 2–0-ra nyert – már az NB I/B-ben csaptak össze a felek.

Összesített mérleg:
90 m  20 gy   24 d   47 v   90–172

Ebből az NB I-ben
89 m   19 gy   24 d   47 v   88–172

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!