Továbbjutás A Czél

A Haladás Sopron Bank szombaton, 15:00 órától visszavágó mérkőzést játszik a bajnokcsapat Videoton ellen. Erről alig eshetett szó szerda este óta.

Odavágó

A párharc a legjobb 8 közé jutásról dönt. Már az is tudott: a továbbjutó a Diósgyőri VTK–Győri ETO mérkőzés győztesével játszik majd. Az első mérkőzésen nagy fölényben játszott a Videoton – főleg az első félidőben – így az egygólos előnyük nem érdemtelen. A feszült találkozón a fehérváriak nagyon nehezen viselték el, hogy csak minimális előnyre tettek szert. Guzmics Richárdot a játékvezető kiállította: belső védőnk három MK-találkozóra szóló eltiltást kapott, pedig Berger játékvezető ítélete finoman szólva is megkérdőjelezhető. A meccs végén a lökdösődő fehérvári idegenlégió két sárgával és két-három ejnye-bejnyével úszta meg a bírói közreműködést.

Lelki és fizikai felkészülés

A Haladás Sopron Bank vezetősége a 2011-ben hátralévő egyetlen tétmérkőzésre Aczél Zoltán segítőjét és barátját, Székely Tibort bízta meg a csapat felkészítésére. " Komoly listát jelent a hiányzók névsora, hiszen Kovács, Korolovszky, Halmosi, Iszlai, Vujovics és Guzmics is hiányzik - ők pedig mind-mind kezdők lehetnének. Ráadásul Horváth András rúgást kapott Fehérváron, így az ő kerettagsága is erősen kérdéses. Azonban a holnap pályára lépő Haladás, a legjobb Hali-tizenegy lesz, mindenkiben Hali-szív dobog. Mentálisan kell nagyon erősnek lennünk!"

"Csakazértis!-hangulat" Székely Tibor "Csakazértis!-hangulat"-ot lát az együttesen. " Egészen jó gárda, nagy kvalitásokkal lesz az ellenfelünk holnap, nekünk tehát csapatként kell felülkerekednünk. Szeretnénk elérni, hogy megemlegessenek bennünk a Videoton-játékosok. Életem a foci, szeretem a Haladást, szeretnénk letenni névjegyünket a klubunkért és a szurkolóinkért. Zoliért is játszunk - talán nekünk segít az, hogy van még ez a mérkőzést, azaz van feladatunk."

A találkozó legfontosabb paraméterei

A mérkőzés 15:00 órakor kezdődik Szabó Zsolt sípjelére, segítői Lémon Oszkár és Farkas Balázs lesznek. A meccs számunkra 0–1-ről indul. Ha a Haladás Sopron Bank a rendes játékidő után 1–0-s vezetésre állna, akkor 2x15 perc hosszabbítás, majd – ha az eredmény akkor sem változik – 11-es rúgások következnének. Bármilyen más eredmény, sőt bármilyen más egygólos Hali-győzelem esetén a Videoton jutna tovább a 90 perc után.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!