Vujovics már ma érkezhet

A www.rangado.hu információi szerint a Haladás Sopron Bank és a Videoton mindenben megegyezett egymással Goran Vujovics átigazolásával kapcsolatban. A portál szerint a csatár két évvel meghosszabbította szerződését a székesfehérváriakkal, és egy évre kölcsönbe kerül a Haladáshoz. A szerződése azonban tartalmaz egy olyan pontot, mely szerint a bajnokcsapat az őszi szezon végén visszarendelheti.

Ha minden papírmunkát sikerül délelőtt elintézni, akkor a játékos akár már ma átteheti székhelyét a Rohonci útra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!