Győzelem a Ligakupában is

Sokáig úgy tűnt, nem tud gólt rúgni az Egerszegnek a Hali. Aztán bő egy óra futball után kiderült, hogy mégis...

Hatalmas fölény

Már a találkozó elején helyzetek sokaságát alakította ki Aczél Zoltán együttese, de kapuba találni nem sikerült sehogyan sem. Irhás szögletét Oross fejelte a felső lécre, majd Skriba Máté helyzetei jöttek: az első ziccert fölé rúgta, a másodikat a kapusba. Még csak a huszadik percben jártunk, amikor az ifjú támadó jó csellel ment be a 16-oson belülre, de túl erősen lőtte középre a labdát, amiről lemaradtak a társak. Az első félóra végén Devecseri beadását Irhás rúgta a kapusba, pedig ez is óriási lehetőség volt.

Büntetés

Örök szabály a futballban: a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. A 39. percben egy előrevágott labdát Kovács Gábor vett le senkitől sem zavartatva. A 16-oson belül eltolta a labdát Gőcze mellett, de a kapuralövésébe még belevetődött a hálóőr. Még mindig nem ért vissza egy védő sem, így a kipattanót Kovács már a hálóba tudta emelni, 0-1. Tényleg a semmiből jött ez a gól...A "hol voltak a védők?" kérdésre pedig keressük a választ.

Téma a szünetben: átigazolás az utolsó napon

Augusztus 31-én éjfélkor zárul az átigazolási piac, így a Rohonci útra kilátogató drukkerek között is természetesen ez volt a fő téma. A többség véleménye szerint döntő lehet a négy évvel fiatalabb kor Horváth András javára, ráadásul talán így 25 méteren belülről átlövésből is veszélyesek lehet a Haladás Sopron Bank...

Haladás-ZTE a Ligakupában
Miénk a dobás, Spori!
Vágvölgyi Bálint

Folytatás magas fokon...

A forgatókönyv ugyanaz volt, mint az első játékrészben. A 49. percben Ugrai ment ziccerben a kapura, de lapos lövését védte Jahic. Az 54. percben Skribát ütötte el a hálóőr a 16-oson belül, 11-es! Oross a kapu jobb felét célozta meg, Jahic ezt érezte és szögletre ütötte a labdát. Ekkor gondoltuk, no, ma semmi nem megy be.

Góóóól, sőt még egyszer góóól!

A cserék miatt kissé alábbhagyott a Hali lendülete, aztán a mai modern futball jokere, azaz a szélső bekk játéka gólt hozott. Marian Sluka megunta a tili-tolit elől, csatlakozott az akcióhoz, a Rajostól visszakapott labdát kapura zúdította, ami egy védőn irányt változtatva Simon elé került. A csatár kapura fordult és 14 méterről laposan a bal sarokba gurított, 1-1. Bő tíz perc múlva Czafit lépett be Rajos passzával a 16-oson belülre, és az ötös sarkáról óriási gólt rúgott Jahic szemei közé, a léc alá, 2-1.

Szögletig és szabadrúgásig jutott ezután a veszett fejsze nyele után nyúló Zalaegerszeg, de egyenlíteniük nem sikerült, így a Haladás Sopron Bank megnyerte az első fordulóbeli Ligakupa-mérkőzést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!