Artner Tamás NB I-es debütálása

61. alkalommal ül bajnoki mérkőzésen a Hali kispadján a vezetőedző. Az NB I-ben először.

Zöld-fehérek egymás közt

Szoros meccseket vívott egymással az elmúlt időszakban a két együttes. Ráadásul a gólokban sem volt hiány: a hét legutóbbi találkozón 25 gól esett, 13–12 az eredmény a Győrnek. Ősszel egy korai találattal 1–0-ra bizonyultak jobbnak a Csertői-fiúk. Mi ennél szívesebben emlékezünk vissza a győri 3–3-ra (Sipos-gólokkal és Csontos-ollózással), a Rohonci úti 3–3-ra (Schimmer- és Sipos-bombákkal), vagy az ETO-parkos 2–2-re (Kenő találatára és Tóth Peti utolsó perces fejesére), vagy akár a visszatérés utáni Rohonci úti 2–1-re: Tóth Péter és Kuttor Attila góljaira. A múltidézésből azonban sok következtetést nem vonhatunk le, hiszen az NB I-ben alig-alig van előre lefutott meccs.

Csertői Aurél először a vendégkispadon...

...mármint azóta, hogy bronzérmet nyert a Haladással. Ugyanis a rossz emlékű 2003/2004-es bajnokságban ő vezette azt a Siófokot, amelyik 4–0-ra nyert az LFC-Haladás lenne: ez a mérkőzés az elmúlt 10 év legkilátástalanabb meccse volt hazai szemszögből... Csertői 2009-es szombathelyi munkájának befejezése óta már volt a Kecskemét és – most – a Győr edzője, de a vendégkispadon 2003 novembere óta először fog helyet foglalni.

Artner Tamás debütál

Több mint 150 másodosztályú találkozóval a háta mögött végre bemutatkozhat az NB I-ben a szombathelyi kispadon Artner Tamás. Nem mintha bárkinek is be kellene mutatkoznia Szombathelyen a trénernek... A második vonalban a Haladással 60 meccsen 34 győzelmet aratott, 11 döntetlen mellett 15-ször gratulált ő az ellenfél edzőjének. 107 Hali-gólt és 59 ellenfél-gólt láthatott – ráadásul győzelmi szériában is van, hiszen az utolsó 4 NB II-es zöld-fehér meccset megnyerte a Hali, a gólarány 17–1. A vezetőedző nem tulajdonít különösebb jelentőséget az első meccsnek: ahogy azt az ankéton elmondta, a legfontosabb, hogy a lehető legjobban felkészítse az együttest és legyőzze a Haladás az ETO-t.

A találkozó legfontosabb paraméterei

Felhős idő, 7 fok körüli hőmérséklet várható vasárnap késő délután. Andó-Szabó Sándor sípszavára – a játékvezető még nem fújt a 2011/2012-es bajnokságban a Haladás Sopron Banknak – indul el a mérkőzés. Ez lesz a XVIII. forduló zárótalálkozója. A Haladás Szurkolói Kör bódéjánál lesz kint gyűjtődoboz: a drukkerek a Zalaegerszeg elleni találkozóra várják a hozzájárulást a látványos szurkolás érdekében.

Kezdőcsapat

Artner Tamás együttesében biztosan nem lesz ott Korolovszky Gábor: ő már 100%-os edzésmunkát végez, de a kihagyások miatt egyelőre nem számíthat rá kezdőemberként a vezetőedző. Guzmics Richárd egy hétközi edzésen ütközött Búrány Zoltánnal, két ujja zúzódott, de ez nem befolyásolja pályára lépését. Nagy Gábornak a jobb oldalán, a bordaközi izmoknál van sérülése, az ő játéka egyelőre kérdéses. Szombaton öt órakor még tréningezik egyet a csapat, ekkor dől el, játszhat-e Dzsozi. Valószínűleg a múlt héten, a Haladás II. ellen futballozó csapat kezd a Rohonci úton, azaz Rózsa - Schimmer, Guzmics, Tóth P., Halmosi - Iszlai, Rajos - Nagy D., Nagy G., Radó - Kenesei tizeneggyel fut ki a szombathelyi csapat.

Zöld kampány, tizi

A népszerű akciók egyike volt a „zöld kampány”: ezúttal is folytatódik ez. A Haladás Sopron Bank játékosainak arcával ellátott poharak gyűjtése most is megtörténhet. A vasárnapi találkozó előtt és alatt a büfékben Artner Tamás, Búrány Zoltán és Nagy Dániel portréjával ellátott ivóalkalmatosságokból kortyolhatják a nedűt a drukkerek. Mint ismeretes, aki begyűjti valamennyi feldíszített „ereklyét”, a Sopron Bank értékes ajándékában részesül. A szünetben ezúttal is Hegedűs Péternek rúghatnak 11-est a szerencsés játékoskedvű drukkerek.

Foci+futsal=olcsóbb jegy

Kétfrontos lesz a Haladás–Győr összecsapás, hiszen a vasárnapi nagypályás meccs után hétfőn teremben is egymás ellen feszül a két zöld-fehér klub futsalcsapata. Amennyiben a vasárnapi meccs belépőjét (bérletet) felmutatják a drukkerek hétfőn, akkor az Admiral-Haladás VSE meccsét mindössze 300,- Forintért tekinthetik meg!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!