Ma este 18 óra 15 perckor ismét Hali TV a Szombathelyi Televízió műsorán. Az adás vendége lesz Rózsa Dániel és Schimmer Szabolcs és összefoglalót láthatnak a Siófok elleni mérkőzésről. Az adás második felére érkezik Horváth Péter ügyvéd, aki a Szombathelyi Haladást képviselte az úgynevezett „tizenegy pontos ügyben” és aki, amikor már elcsitultak a hullámok, tovább folytatta harcát. A mai adásban kiderül, hogy sikerrel tette-e.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!