Carillo hősiesnek látta a Haladást

Artner Tamás a közönség mellett csapatát is dicsérte.

Artner Tamás: Gratulálok a Videotonnak. Ez már igazi Haladás volt - annak ellenére, hogy kikaptunk. Amit gyakoroltunk egész héten, az a kiállításig működött. Nem kidolgozott helyzetből kaptuk a gólt. Jó állapotban voltunk, megvolt a szerkezetünk, sajnos azonban a piros lap felborította a rendet, majd jött az újabb, ezúttal buta gól. Félidőben kértük, hogy maradjon meg a tartásunk. Le a kalappal előttük, 8 játékossal végig tartottuk az eredményt: fizikálisan és mentálisan rendben voltunk, de a kiállítások felborították az egészet. A jövőre nézve biztató volt: nem csak remek közönségünk van, hanem remek csapatunk is. Megemelem a kalapomat a csapat előtt: ami a baj, hogy egy vagy két hétre kiesnek fontos játékosaim. Két hét múlva nagyon fontos meccsünk lesz a Pápa ellen, kérdés, hogy ők játszhatnak-e.

Juan Carillo: Örülök, hogy megnyertük nyolcadik meccsünket is. Második félidei teljesítményéhez gratulálok a Haladásnak, hősiesen küzdöttek, próbáltak változtatni az álláson. Sokaknak talán furcsa lehet - főleg azoknak, akik kívülről látják, látok hibákat, de nem volt könnyű egyik győzelem sem a nyolcból. Szünet után nem volt elégedett azzal, hogy középen játszottunk, meg kellett volna kísérelni a széleket futtatni. Otthon megbeszéljük a történteket, de a legfontosabb, hogy megvan a győzelem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!