Halmosi: egy meccsről szól az eltiltás

A Honvéd ellen kapott piros lapot a csapatkapitány.

A Budapest Honvéd – Szombathelyi Swietelsky-Haladás mérkőzés szomorú eseményei között tartozott az, amikor 1–1-es állásnál Németh Márió szabadrúgása a kapufán csattant. A már lecserélt Halmosi Péter a kispadon ezt eléggé feldúltan vette tudomásul, ami a negyedik játékvezető figyelmét sem kerülhette el.

Amikor megállt a játék, Iványi Zoltán játékvezető sárga lapot mutatott fel Halmosinak - ám mivel előtte már volt egy neki (ami szintén eléggé vitatható volt), így automatikusan járt vele a piros is. A csapatkapitánynak így az öltözőbe kellett vonulnia, ott kellett arról is tudomást szereznie arról, hogy nem csak a győzelem nem jött össze a zöld-fehéreknek, de még a pontszerzés sem.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága a heti ülésén egy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta játékosunkat, aki így a jövő heti, DVSC elleni mérkőzést lesz kénytelen kihagyni. Mivel Tóth Máté lassan két hónapja nem állhat Michal Hipp rendelkezésére, így nem csak a csapatkapitányi szalaghoz, hanem a bal oldali szélső pozíciójához is játékost kell találni a felvidéki szakembernek a jövő szombatra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!