Halmosi Péternek ajánlatot tett a Blackpool

A Nemzeti Sport Online információi szerint Halmosi Pétert szeretné szerződtetni korábbi menedzsere, Ian Holloway, aki jelenleg az angol élvonalbeli FC Blackpoolt irányítja.

- Halmosi Péterrel kapcsolatban tegnap hívott fel korábbi menedzsere, Ian Holloway, aki jelenleg a Blackpoolt irányítja. A szakvezető elmondta, szívesen látná csapatában a középpályást – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a futballista ügyeit intéző játékosügynök, Filipovics Vladan.

Holloway volt Halmosi első angliai menedzsere még a másodosztályú Plymouthnál, annak idején ő döntött a szerződtetéséről 2007-ben.

Mint ismeretes, Halmosi a múlt héten bontott szerződést a Hull Cityvel, és azóta többször is elmondta, a Haladásban szeretné folytatni a pályafutását, de egyelőre nem tudott megegyezni a szombathelyiekkel.

Halmosi: Blackpool vagy Haladás?
Mészáros Zsolt

- Ma egyeztetek Halmosival és a Haladással is, és ezek után már világosabban látjuk majd, hogy alakulhat a játékos jövője. A Premier League mégiscsak a Premier League, de a döntés Halmosi kezében van. Amennyiben ő szívesen szerződne a Blackpoolhoz, akkor szerintem létrejön a megállapodás, nem hiszem, hogy nehéz lenne megegyezni az angolokkal – tette hozzá Filipovics.

A játékosügynök azt is elmondta, hogy a szigetországból a másodosztály sereghajtója, a Preston menedzsere is érdeklődött a középpályás iránt. Érdekesség, hogy az együttest jelenleg az a Phil Brown irányítja, aki korábban a Hull Citynél mellőzte a magyar légióst...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!