Hét Hali játékos az U20-as válogatottban

A magyar U20-as labdarúgó válogatott kedden 16 órától Zalaegerszegen játssza második mérkőzését a Regionális Bajnokságban. A mieink az első mérkőzésüket megnyerték, Kecskeméten 3–1-es győzelmet arattak a szerbek ellen.

A szlovének elleni keretbe hét szombathelyi játékos is behívót kapott.

Kapusok: Nacsa Péter (Győri ETO), Jova Levente (Ferencváros) Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Ízing Martin (Tatabánya), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Jagodics Márk (Haladás), Farkas Norbert (Videoton FC-Puskás Akadémia)
Középpályások: Szakály Attila (Haladás), Banai Balázs (Újpest), Nagy Armand (Budapest Honvéd), Skriba Máté (Haladás), Kovács István (Haladás), Czár Richárd (Budapest Honvéd), Magos Mátyás (Újpest)
Támadók: Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK), Ugrai Roland (Haladás), Gyurján Bence (Haladás), Horváth Detre (Haladás).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!