Kedden jön a Zete, pénteken Oberwartba megyünk, szombaton a Mezőkövesdet fogadjuk.
Mészöly Géza Király Kupán ezüstérmet szerzett tanítványai a héten háromszor is mecccselnek. Kedden a Zalaegerszeg érkezik, a Rohonci úti találkozó 18 órakor kezdődik.
Pénteken Oberwartba látogatunk, ahol a helyi erőkkel játszik a csapat. Az Informastadionban 18 órakor kezdődik a meccs (Oberwart, Informastraße 2).
Szombaton a Mezőkövesd lesz az ellenfél: a Bükön edzőtáborozó NB II.-es együttes elleni találkozó 10 órakor veszi kezdetét.
Fontos információ a szurkolóknak, hogy a pénteki és szombati mérkőzések időpontja még változhatnak - ahogy az a felkészülési időszakban bármikor előfordulhat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!