Két NB III-as ellenféllel csap össze a héten a Szombathelyi Haladás. Szerdán hazai pályán fogadjuk a legutóbbi harmadosztályú bajnokság negyedikjét, az ESK Ménfőcsanak együttesét. A 2019/2020-as Magyar Kupa-kiírásban találkoztunk: akkor Medgyes Zoltán duplájával 2–0-ra nyertünk idegenben. A felkészülési mérkőzés 18 órakor kezdődik.
Szombaton Mosonmagyaróvárra utaznak a zöld-fehérek, azon a meccsen 10.30 órakor indul útjára a labda.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!