Hidvégi is a Haladásban folytatja

A rutinos védő egy évre írt alá.

Egy évre a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz szerződött a legutóbb Szigetszentmiklóson futballozó 33 éves bal oldali védő, Hidvégi Sándor – írja a vasi zöld-fehérek hivatalos honlapja.

Hidvégi augusztus elején három napon keresztül a Haladásnál szerepelt próbajátékon. Nos, az edzéseken elnyerte Mészöly Géza vezetőedző tetszését, a futballista kedd délután aláírta egy évre szóló szerződését a vasiakhoz. Korábban a Rákosszentmihály, a Győri ETO, a Soroksár, a Jászberény, az MTK, a Videoton, a ZTE, az FTC és a Dunaújváros együttesében is futballozott.

Hidvégi itt még a Haladás ellen
Vágvölgyi Bálint

– Komoly elsőosztályú rutinnal rendelkező futballistát igazoltunk, erről a próbajátékon is meggyőződhettünk – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője a portálnak. – Elsősorban bal oldali védőt kerestünk, de Hídvégi bal belső védőt is tud játszani. Hozzáteszem: elégedett vagyunk balhétvédünkkel, Bosnjak Predraggal, de egyrészt hamarosan jönnek a Magyar Kupa-meccsek, másrészt az egészséges versenyhelyzet a csapatjavát szolgálja. Habár Hídvégi erőállapota egyelőre nem az igazi, a háromhetes bajnoki szünet remek alkalom, hogy felépítsük. Nem valószínű, hogy lesz még érkezőnk – bár sosem lehet tudni. Ugyanakkor Fehér Zoltánt, Katona Mátét és Sasa Popint szeretnénk kölcsönadni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!