Budapest Honvéd - Szombathelyi Haladás 0-1. Online tudósítás

A Soproni Liga 11. fordulójában, ma délután három órától a Budapest Honvéd otthonában vendégszerepel a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. Kövesse nyomon online közvetítésünket!

Honvéd: Rabóczki - Smiljanic, Benjamin, Debreceni, Vincze - Abraham, Genito, Diego, Maróti - Stojakovic, Hercegfalvi.

Haladás: Rózsa - Csontos, Balassa, Guzmics, Tóth P. - Molnár - Vörös, Kovács - Simon, Oross, Sipos.

Kevés néző van Kispesten - a szombahtelyieket egy száz fős szurkolócsapat kísérte el.

Csertői Aurél a kispad mögé futott be: egy bokros sáv mögött kezdődik a lelátó, ennek legalsó sorába ülhetett le.

Himnusszal kezdődött a mérkőzés: a hazaiak keretében 10 külföldi van, ebből hat a kezdőben.

1. perc: A találkozót Berger József sípszavára a hazaiak kezdték.

A Haladás tiszta fehérben játszik, a hazaiak piros-fekete csíkos mezben, fekete nadrágban, piros sportszárban.

5. perc: Simon kapott labdát Orosstól, de a középreadást Smiljanic kifejelte szögletre.

Talán egy picivel többet van a Haladásnál a labda: nem vágjuk előre azt, hanem igyekszünk megtartani, és támadást építeni.

9. perc: Abraham kapott remek labdát a védők mögé, Rózsa mellett elvitte azt, de kisodródott, így középreadása már veszélytelen volt.

12. perc: Egyelőre csak a Hali-tábort hallani, folyamatosan szurkolnak a vasi drukkerek.

16. perc: Bal oldali támadás végén Diegohoz gyötörték be a labdát a vendégek, de Guzmics volt a határozott, és Rózsa szedte össze azt.

18. perc: Molnár sérülése miatt állt volna a játék, amikor egy barna színű kutya befutott a pályára. Előbb Rózsa, majd Kovács próbálta magához édesgetni, majd egy biztonsági őr labdával vitte volna le a pályáról, amikor a kerítésnél meggondolta magát az eb és visszafutott.

22. perc: Most a reklámtáblák mögött fut a kutyus... Eddig ez a legnagyobb izgalom a meccsen...

25. perc: Egy rövid hazafejelésre Simon csapott rá, és talán egy gondolattal maradt csak le, Rabóczki remekül mozdult ki a kapujából.

28. perc: Kispesti akció végén Hercegfalvi fejelte a labdát Abraham elé, aki 17 méterről alig lőtt mellé.

Két-három

32. perc: Genito kapott remek labdát, azt Diego elé tálalta, aki 8 méterről a bal kapufa mellé lőtt.

36. perc: Oross a 16-oson álló Vöröshöz passzolt, akinek asszisztját Oross kapta volna vissza, de Rabóczki együtt élt a játékkal is felszedte a labdát.

38. perc: Bal oldali szögletet követően beadást Maróti 8 méterről lőtte a földre pattintva fölé.

41. perc: Molnárt döngölte a földbe Genito, Berger sporttárs továbbengedte, az akció végén pedig Abraham nagy helyzetben fölé lőtt.

45. perc: Tóth Péter középreadását a 16-osról Kovács fejelte fölé. A játékvezető 3 percet fog hosszabbítani.

Egészen alacsony színvonalú találkozón, gyenge iram mellett nem született gól Kispesten.

A Haladás kezdhette a második játékrészt - csere egyelőre nem volt.

47. perc: Sipos Norbert ment el a bal oldalon, éles szögből lőtt, de Rabóczki hárítani tudott könnyedén.

49. perc: Vörös bal oldali szabadrúgását Rabóczki öklözte ki, Csontos 16 méterről mellé lőtt.

A hivatalos nézőszám 1.200...

52. perc: Kispesti akció végén Hercegfalvi elé pattant a labda, aki a jobb szélről a 16-osról a jobb kapufát lőtte telibe.

Most kellene nagyon a bíztatás: a Haladás térfelén folyik a játék, följebb játszanak sokkal, mint az első félidőben.

58. perc: Hercegfalvi 17 méteres lövését Rózsa ütötte szögletre.

60. perc: Stojakovic helyett Dobos a Honvédban.

61. perc: Bal oldali beadás után Simon tette le a labdát Oross elé, aki elől Smiljanic szögletre ügyetlenkedte a labdát.

63. perc: Simon csinált jó cselt a pálya közepén, kitette a labdát a bal oldalon érkező Siposhoz, aki a 16-os sarkáról hatalmas gólt ragasztott a kapu bal felső sarkába. 0-1

64. perc: Simon Attila helyett Andorka Péter a pályán.

66. perc: Diego helyett Guilherme játszik tovább a hazaiknál.

72. perc: A Haladás most nem tudta megtartani a labdát - csak rövid idegi van a labda a fehérmezeseknél. Abraham került akcióba - saját magának dolgozta ki - és 16 méterről mellé lőtt.

A szombathelyi szurkolótábor továbbra is dalol és remekül érzi magát, hiszen vezet a csapat. A hazaiak a tulajdonossal vannak elfoglalva.

73. perc: Hercegfalvi adott középre, de Balassa az ötösről szögletre mentett. Kettőt is rúghatott a Honvéd, a másodikat Smiljanic fejelte mellé.

74. perc: Hercegfalvi csúsztatta meg a labdát Dobos felé, de Rózsa közbeugrott és összeszedte a játékszert.

75. perc: Abass játszik tovább Maróti helyén.

76. perc: Abraham óriási lövése Rózsa melléről pattant szögletre.

Két perc alatt öt szögletet rúghatott a Kispest, de Rózsa vagy a Balassa-vezette védelem minden esetben menteni tudott.

81. perc: Vincze keresztpasszát Hercegfalvi 6 méterről lőtte fölé.

84. perc: Sipos Norbertet Maikel váltja.

86. perc: Oross Márton helyett Schimmer Szabolcs a pályán.

Továbbra is hatalmas nyomást alatt a Hali.

87. perc: Rendkívül sportszerű jelenet: Abraham segít a görcsöt kapó Kovács Zsoltnak.

Tíz emberrel a Haladás - foggal-körömmel védekezik a zöld-fehér csapat.

Egészen elképesztő, de még 3 percet kell kibírni, ennyit hosszabbít a Haladás. A vasiak már nem akarnak támadni...

Vége! Gyenge meccsen egy jól eltalált lövéssel győzni tudott a Haladás! Két egymást követően budapesti bajnokin és egy kupameccsen győzni? Ez most sikerült először a vasiaknak!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!