Íme a Diósgyőr elleni kezdőcsapat

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában, pénteken este 6 órától az újonc Diósgyőr otthonában lép pályára a Haladás Sopron Bank.

A zöld-fehérek ezekben a percekben indultak útnak. Nem szállt fel a csapatbuszra a már hosszabb ideje sérült Nagy I. Gábor, de Korolovszky Gábor sérülése sem jött rendbe. Rajos betegség miatt hiányzik, Iszlainak pedig a kupameccsen fordult alá a bokája.

Guzmics Richárd ugyan elutazott, de a hét elejét sérülés miatt kihagyta. Másik belső védőnk, Nagy II. Gábor pedig kapott egy rúgást a vádlijára, tegnap még injekciót kapott és kezelésen vett részt. Mindkét játékos szereplése kérdéses, így amennyiben egyikőjük nem tudja vállalni a játékot, Sipos Norbert kerül be a kezdőcsapatba.

A Haladás várható kezdőcsapata: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Nagy II. G., Tóth P. – Sluka, Búrány, Kovács I., Halmosi – Kenesei, Vujovics.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!