Négy vereség után győzelem
A Sopron melletti Ritzingben (Récény) játszott felkészülési mérkőzést a Haladás Sopron Bank. Az utóbbi négy találkozón csak egy gólt szerzett a szombathelyi csapat, így mindenféleképpen a helyzetek kihasználása volt az Artner-együtes elsődleges feladata. A Regionnaligaban tizenegyedik helyen álló SC Vinea Ritzing/Unterfrauenhaid ellen a zöld-fehérek a Rózsa (Gőcze) – Schimmer (Sluka), Guzmics (Búrány), Tóth P., Devecseri (Vujovics) – Horváth A. (Kulcsár), Iszlai – Nagy D. (Schimmer), Nagy G., Halmosi - Kenesei összeállításban játszottak, és 7–2-re nyertek.
Kenő hármat vágott
Osztálykülönbség volt a két csapat között, félidőben már 4–0-ra vezetett a Haladás. Kenesei háromszor volt eredményes: egy kontra végén Halmosi passzát, majd egy korszerű támadás végén Vujovics beadását váltotta gólra, valamint büntetőből is eredményes volt. Egy-egy kavarodás után Horváth András és Iszlai Bence is gólt szerzett. Nagy Dániel szögletét Tóth Péter váltotta gólra, de ugyancsak fejjel volt eredményes Halmosi Péter is, aki Kenesei beadására érkezett pontosan. A hazaiak 0–5-nél rúgták góljaikat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!