Jagodics Márk a spanyolok és a bosnyákok elleni U21-es keretben

A Haladás védője meghívót kapott Dajka László szövetségi edzőtől.

Csütörtökön délután 4 órától a felcsúti Pancho Arénában játssza utolsó hazai mérkőzését a magyar U21-es labdarúgó válogatott az Eb-selejtező sorozatban, az ellenfél a csoportot vezető spanyol együttes lesz. Négy nappal később Bosznia-Hercegovinában zárja az Eb-selejtezőket a válogatott.

A magyar válogatottnak már nincs esélye arra, hogy kiharcolja a kontinenstornán való részvételt, csütörtöki ellenfelünket, a spanyol válogatottat ugyanakkor egyetlen pont választja el attól, hogy matematikailag is bebiztosítsa csoportgyőzelmét.

Dajka László szövetségi edző a Szombathelyi Haladás hátvédjét, Jagodics Márkot is behívta a keretbe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!