Jegyek a Haladás-LEGEA boltban is

A Ferencváros ellen készül a Haladás Sopron Bank együttese. A vasárnapi találkozóra két helyen is lehet jegyet vásárolni.

Nincsen vendégpénztár

Az OTP Bank Liga hatodik fordulójában, vasárnap fogadja a Ferencváros a Haladás Sopron Bank csapatát. A vasi szurkolók azonban csak Szombathelyen tudják a jegyeket megváltani. Csütörtökön reggeltől már a Kossuth Lajos utcai Haladás-LEGEA boltban lehet vásárolni, aznap este pedig a Haladás Szurkolói Kör 19:00 órától a Savaria Pláza emeleti kávézójánál árulja a tiketteket. Mivel vendégpénztár nem lesz nyitva, azt tudjuk tanácsolni a budapesti Hali-drukkereknek: vegyék fel a kapcsolatot a Haladás Szurkolói Körrel, akik elviszik számukra a jegyet és a vasárnapi találkozó előtt átadják azt számukra.

A Haladás-LEGEA bolt csütörtökön és pénteken 9:00 óra és 17:00 óra között várja a drukkereket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!