Kesernyés, de fontos Haladás győzelem

Amíg nem volt kettős emberelőnyben az Artner-legénység, addig jól is focizott az Újpest ellen.

Élet-halál harc. Talán így lehetett leginkább jellemezni a Haladás-Újpest meccset. A Rohonci úton kimondva kimondatlanul megfagyott a levegő. Kérdés az volt, hogy az egyre nehezebb helyzetbe sodródó Hali játékosokon mennyire lesz úrrá a görcsösség.

Úrrá lett. Nagyon rosszul kezdte a meccset a csapat. Dadogott a labda, sok hiba, görcsösség. Szerencsére azonban a vendégek sem játszottak bomba formában. Kapura alig-alig jelentettek veszélyt. Talán ez is kellett ahhoz, hogy Ugraiék elhiggyék nem lehetetlen küldetés a három pont megszerzése. Fel is tettük a szokásos lemezt. Jöttek a kihagyott helyzetek. Szépen sorban. Előbb Ugrai Roland, majd Radó András hagyta ki azt, amit nem is lehet kihagyni.

A második félidőre aztán nagyon jól jött ki a csapat. Uraltuk a játékot. Elsősorban Ugrai Roland játékának köszönhetően veszélyesek voltunk kapura. Érett a Hali gól és csak remélni tudtuk, hogy most sikerül is bevenni az ellenfél kapuját. Az Újpest időközben két jogos kiállítást követően 9 főre fogyatkozott. Iszlai Bence tizenegyesből volt eredményes. A vezetés birtokában azonban teljesen megzavarodtunk. A közönség füttykoncertje közepette a 92. percben Kenesei Krisztián végül kettőre növelte előnyünket.

Szombathelyi Haladás - Újpest FC, labdarúgó-mérkőzés
Nem rogytunk térdre
Vágvölgyi Bálint

A csatár ezt követően – ahelyett, hogy megköszönte volna Artner Tamásnak, hogy a számtalan kihagyott helyzet és rossz játék után bizalmat szavazott neki – tüntetőleg a kispadra ülve ünnepelt. Előfordulhat, hogy vannak olyan csapatok a világon, ahol egy ilyen megmozdulás után már rögtön az NB II-es csapat öltözője felé kellett volna vennie az irányt.

A Haladás győzelme egyébként teljesen megérdemelt, az utolsó húsz perc csapnivaló játéka ellenére is.

Szombathelyi Haladás - Újpest FC, labdarúgó-mérkőzés
Így örültünk Iszlai góljának
Vágvölgyi Bálint

Játékosról játékosra

Rózsa Dánielnek nem volt dolga. Schimmer Szabolcs több-kevesebb sikerrel próbált bekapcsolódni a támadásokba. Fehér Zoltán jól játszott, Guzmics Richárd pedig a csapat egyik legjobbja volt. Búrány Zoltán a kezdeti bizonytalanság után gyorsan magára talált. Simon Ádám továbbra is csak keresi régi önmagát, Iszlai Bence viszont a jobbak közé tartozott. Nagy Dániel rengeteg hibával focizott, a második félidőre feljavult. Hasonló cipőben járt Nagy Gábor is. Radó András sajnos nincs jó formában. Ugrai Roland üde színfoltja volt a csapatnak, nagyon veszélyesen játszott. Kenesei Krisztián gólt szerzett, Andorka Péter küzdött, Szakály Attila kényszerű csere volt.

Mestermérleg

Artner Tamás: Az Újpest 4-4-2-vel kezdett: nem erre számítottunk, kellett idő, míg ezt felvettük. Ám ezek után akár már a szünet előtt 2-3 góllal vezethettünk volna. A kiállítások után hamar gólt szereztünk. A játék képe alapján megérdemelten nyertünk. A hajrában két belső támadóval próbáltam erősíteni a csatárjátékunkat, ám az utolsó passzok nem sikerültek. Kiemelném Ugrai Rolandot, remekül játszott, a játéka megoldása a centerposztra.

Jos Daerden: Az első félidő a futballról szólt, a második viszont egy Muppet Show volt. Azt hittem, Győrben már láttam mindent, de ma még gyengébb volt a bíró tevékenysége. Büszke vagyok a csapatomra, kettős emberhátrányban is küzdöttünk.

(A vendégek szakvezetője a sportnapilap kérdésére nem adott egyéb értékelést és idő előtt távozott a sajtótájékoztatóról.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szombathelyi Haladás - Újpest FC 2-0. Online közvetítés

Kövesse nyomon velünk az eseményeket, és nem marad le semmiről!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!