Gólképtelenek voltunk megint

Továbbra is be van oltva góllövés ellen a Haladás Sopron Bank.

0–1 először...

A Videoton II. csapata ellen Artner Tamás a Mursits – Búrány, Jagodics, Horváth A., Devecseri – Sluka, Ugrai, Gyurján, Kulcsár – Vujovics, Oross összeállításban küldte pályára a Haladást. Ez a mérkőzés 1x45 percig tartott - már a meccs elején megszerezte a vezetést - és ahogy a végén kiderült - a győzelmet is a fehérváriak II. számú együttese. Hiába alakított ki sok helyzetet a zöld-fehér gárda, nem sikerült betalálni.

... és 0–1 másodszor is

A minitorna második találkozóján a Gyirmót ellen játszott a Haladás Sopron Bank. Mursits – Schimmer, Guzmics, Horváth A., Tóth P. – Rajos, Iszlai – Nagy D., Nagy G., Halmosi – Kenesei összetételben léptek pályára a vasiak, ám a meccs hajrájában (ez a találkozó 1x60 perces volt) a vendégek lőttek gólt. Ezen a mérkőzésen is több lehetősége is volt a gólszerzésre a szombathelyieknek, de kimaradtak a lehetőségek.

Haladás-Videoton II, Haladás-Gyirmót
Nézze meg galériánkat a mérkőzésekről!
Vágvölgyi Bálint

A Gyirmót győzött

A döntőnek is beillő harmadik találkozón nem született gól, így tizenegyespárbajjal dőlt el az első hely sorsa: a gyirmótiak 2–1-re nyertek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!