Kezdődhetnek a tárgyalások a Hali kiszemeltjeivel

Artner Tamás kívánságlistáján 7-8 játékos szerepel, a kiszemeltek között 3-4 meghatározó futballista van.

Hivatalosan nyolc napja nevezte ki a Haladás taggyűlése Artner Tamást a zöld-fehérek kispadjára. A holtszezonban minden szurkolót az érdekel leginkább, mekkora játékosmozgás várható a csapatnál.

– Egyelőre még nincs semmi konkrétum. A nevek nagyjából már megvannak, majd a két ünnep között, illetve január első hetében kezdünk el tárgyalni a kiszemeltekkel – mondta érdeklődésünkre Artner Tamás edző. – 7-8 ember van a kalapban, köztük 3-4 meghatározó játékos szerepel. Szeretnénk minden csapatrészbe igazolni: egy jó védőt, egy jó középpályást és egy jó támadót. Igazából nem teszek különbséget magyar, külföldi, NB I-es és NB II-es játékos között, ha az adott futballista erősítést jelent, szerződtetni fogjuk. Az a lényeg, hogy olyan labdarúgó legyen, aki az elképzeléseinknek megfelel. Távozók annak függvényében lesznek, hogy mennyit tudunk igazolni. A felkészülés első hetére már jó lenne, ha végleges lenne a keretünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!