Hármat kaptunk, kiestünk

A Haladás Sopron Bank Zalaegerszegen búcsúzott a Ligakupától.

Jegyzőkönyv

ZTE FC–Haladás Sopron Bank 3–0 (2–0)

ZTE-Aréna, 100 néző
Vezette: Barna (Kiss I. B., Mohos)

Haladás: Mursits - Horváth D., Jagodics, Devecseri, Farkas - Nagy B., Kalász (Hanzl, 56.), Szakály (Németh E., 80.), Radó (Baranyai, 84.) - Simon A. (Tóth A., 85.), Ugrai (Gugcsó, 74.).

Sima vereség

A nagy ködben lejátszotta találkozóra 15 szombathelyi drukker is elkísérte a zöld-fehéreket. Az első félidő közepén Kovács Gábor szerzett vezetést a zalaegerszegieknek, majd ugyanő a hajrában is betalált, így kétgólos zalai előnnyel mentünk pihenőre. Pedig 0–1-nél Ugrai és Radó is ziccerbe került, de mindketten hibáztak. A 60. percben a Haladás emberelőnybe került: Majort állította ki a játékvezető, miután térden rúgta Radót. Ezek után sem tudott fölénybe kerülni a szombathelyi csapata, sőt, a 73. percben a román légiós, Bujor is betalált Mursits kapujába, kialakítva a 3–0-s végeredményt. Hiába volt több helyzete Tóth László csapatának, nem sikerült ezeket kihasználni, így a lehetőségeivel jól sáfárkodó ZTE május után ismét tétmérkőzést nyerhetett.

A Haladás Sopron Bank a harmadik helyen végzett a csoportjában, így nem jutottunk a Ligakupa legjobb nyolc csapata közé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!