Kikapott a Kishali

A második félidőben felülkerekedett a Honvéd. 

Az U19-es bajnokságban remekül rajtoló Illés Akadémia-Haladás csapata az utóbbi hetekben nem tudta azokat az eredményeket megismételni, amelyeket elért az első négy fordulóban. Viszont ketten: Schuszter Ronald és Szalay Szabolcs olyan teljesítményt nyújtottak, hogy komoly szerepet kaptak az NB II-ben szereplő Supka-csapatnál, ráadásul Szalay már két gólnál jár a Merkantil Bank Ligában. 

Most a zöld-fehérek az MFA-Budapest Honvéd együttesét fogadták. Oross Márton a Schüld – Woth, Bokor, Debreceni, Balog – Szekér – Illés, Doktorics, Schuszter – Tóth M., Volter csapatot küldte pályára. Kiegyenlített játékot hozott a meccs, azonban a fordulás után történt egyéni hibák után a kispestiek meglehetőségen jó százalékban kihasználták lehetőségeiket, és 3–0-ra nyertek. A 62. percben szerezték meg a vezetést a vendégek, majd az egyenlítésért hajtó Haladással szemben a hajrában újabb gólokat ért el a Honvéd. A piros-feketék úgymond második szándékú csapatnak tűntek, ráadásul a szombathelyiek ott veszítettek labdát-labdákat a meccs második félidejében, ahol nem szabadott volna. A hatékony vendégek pedig köszönték szépen a lehetőségeket, és éltek is vele – ennek ellenére az eredmény túlzó. Sajnos két gól az abszolút elkerülhető kategóriába sorolható: egyszer szabadrúgás, egyszer szöglet után kaptunk találatot. 

Folytatás a héten ugyancsak a kispestiek ellen, ám immáron idegenben. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!