Edzésbe állt Korolovszky

A Szombathelyi Haladás sérüléssel bajlódó védője a hétvégén már teljes értékű munkát szeretne végezni.

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a rangado.hu Facebook játékán!

Mint ismert, a Haladás rutinos középső védője az utóbbi időben sérülés miatt nem állhatott Artner Tamás vezetőedző rendelkezésére. Korolovszky Gábor honlapunk megkeresésére beszámolt arról, hogyan halad a felépüléssel, illetve hozzátette, hogy mától már a csapattal edz.

- A mai naptól kezdtem el edzeni a csapattal, igaz még visszafogottabban és óvatosabban mozgok – kezdte Korolovszky. Azt gondolom, hogy a hétvégén akár már teljes értékű munkát is tudok végezni, hogy bevethető állapotba kerüljek. A vádlim volt sérült, ide kaptam egy erősebb rúgást még az alapozás során. Később ez be is dagadt, illetve tele lett vérrel és vízzel. Arra vártam, hogy ez leszívódjon és eltűnjön a vádlimból – zárta szavait a Haladás ötöse.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!