Közel a megállapodás Bosnjak-kal

Információink szerint már a jövő héten a Halival edz. Több NB I-es csapat orra elől halásszuk el a veszprémi védőt.

Gyakorlatilag az utolsó simítások vannak hátra, hogy Pedrag Bosnjak, a Veszprém szerb védője a Haladáshoz igazoljon. A két klub ugyanis szinte mindenben megállapodott egymással. A Nyugat.hu információi szerint a Haladás és Bosnjak már a fizetésről is megegyezett, míg a veszprémiektől kivásároljuk a focistát.

A Nyugat.hu úgy tudja, Bosnjak már jövő héten a Haladással edz. Egyébként több élvonalbeli megkeresése is volt, neki azonban a mienk volt a legszimpatikusabb.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!