Kulcsár is edzésbe állt

Csak egy rövid, alig egyhetes pihenőt engedélyezett magának a Haladás középpályása.

Nemrég kezdte meg téli pihenőjét a Szombathelyi Haladás csapata. Artner Tamás együttese a Győr elleni bajnoki után vonult valamivel több mint egy hónapnyi pihenőre. A játékosok azonban nem állnak le teljesen a szünet ideje alatt, mindenki megkapta a személyre szóló feladatait, amit a januári alapozásig el kell végezniük.

Vannak azonban olyan játékosok is, akik ezen edzésterven felül plusz munkát is végeznek a tavaszi felkészülési időszakig. Radó András már múlt héten elmondta honlapunknak, hogy csak egy rövid, egyhetes pihenőt engedélyez magának a szünetben, és mára kiderült, Kulcsár Kornél is beilleszt extra gyakorlásokat a szünidei programjába.

– Alig, hogy elkezdődött a pihenő, már edzésbe is álltál. Ez a szakvezetés kérése volt, vagy egyéni döntés?

– Saját elhatározásból kezdtem el hamarabb a tréningeket – válaszolta a haladasfc.hu megkeresésére Kulcsár Kornél. – Nem érzem úgy, hogy rossz erőnlétben lennék, jó állapotban éreztem magam a szezon vége felé. De pont emiatt nem szeretném, ha kiesnék a ritmusból, így kicsivel hamarabb edzésbe állok, és szinten tartom magam a felkészülési időszak kezdetéig.

Kulcsár Kornél edzése
Kulcsár Kornél úgy érzi, mikor megkapta a lehetőséget, nem okozott csalódást.
BZ

– Nem kaptál sok lehetőséget az ősz folyamán, ennek fényében milyennek értékeled a saját teljesítményedet, illetve a csapatét?

– Valóban, nem kaptam olyan sok lehetőséget, de mikor pályára léptem, úgy érzem, nem okoztam csalódást a játékommal sem a szurkolóknak, sem magamnak. A legutóbbi meccsek közül, a Pécs ellen és a Videoton ellen sem ment rosszul a játék, végigdolgoztam a találkozókat. Amikor megkaptam a lehetőséget, igyekeztem élni vele. A csapat teljesítményét tekintve már inkább vagyok csalódott, sajnos sok helyzetet rontottunk fontos pillanatokban, maradt még jó néhány pont a csapatban.

– Több játékosnak is volt némi nézeteltérése a vezetőedzővel az ősz folyamán. Te milyennek látod a kapcsolatodat Artner Tamással?

– Ő az edző, én pedig a játékos vagyok. Kaptam Artner Tamástól egy lehetőséget arra, hogy tavasszal is a Haladásban játsszak. Nekem ez fontos, így köszönöm neki. Nem akarok csalódást okozni. Mindent el fogok követni, hogy a tavaszi első meccsen kezdőként lépjek pályára.

– Min múlhat, hogy tavasszal többször lépjél pályára a Haliban?

– Ez egy tényezőn múlik: sikerül-e meggyőzni az edzőt, hogy bízhat bennem, hogy számíthat rám. Nagyon szeretnék bizonyítani edzőnek, csapattársaknak és persze a szombathelyi közönségnek, szeretném ha stabilan ott lennék a kezdőcsapatban.

– A felkészülést még megelőzik az ünnepek. Hol töltöd a Karácsonyt?

– Otthon leszek az ünnepek alatt, a családommal töltöm ezt a néhány napot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!