gru
2017. december 16. 16:11
módosítva:
2017. december 16. 16:10
Végleg távozik az olasz-argentin csatár.
Hirdetés
Megvan az első távozó a Michal Hipp által túl bőnek ítélt keretből. A hivatalos honlap beszámolója szerint a Szombathelyi Swietelsky-Haladás közös megegyezéssel szerződést bontot Leandro Martínezzel.
Az olasz-argentin csatár 2015 telén érkezett hozzánk, és akkor nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy meg tudta őrizni NB I-es tagságát a Haladás. Később kevesebb lehetőséghez jutott, többször kölcsön is adta őt a zöld-fehér klub. Játszott az MTK-ban és Olaszországban is. A Haladás mezét 30-szor ölthette magára, melyeken összesen hét gólt szerzett. "Kedvenc" ellenfele a Debrecen volt, háromszor is megzörgette a hálójukat, mindegyik alkalommal a Rohonci úton. Az általunk legszebbnek választott góljával búcsúzunk tőle, sok sikert kívánva a további pályafutásában.
Leandro Martínez legnagyobb gólja a Haladásban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette,
regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért
ide kattintson!