Ma délelőtt edzőmeccset játszott a Szombathelyi Swietelsky-Haladás az NB II-es Siófokkal. Mészöly Géza együttesében ezúttal azok játszottak, akik vasárnap a Fradi ellen nem, vagy csak kevesebb lehetőséget kaptak.
Meglepetésre a vendégek szereztek vezetést, egy tizenegyesből. Medgyes révén még az első félidőben egyenlítettünk, majd nem sokkal a szünet után Németh is betalált, így 2-1-re nyertünk.
A 83. percben egy durva szabálytalanság után a zöld-fehérek fiatal támadója, Török Milán súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a mérkőzés után mentővel vitték kórházba.
A Rangadó.hu úgy tudja az első diagnózis szerint eltörött a lába. Ezt az információt később meg is erősítették a klubtól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!