Az MLSZ elbírálta licenckérelmeket, megkapta a Haladás is.
Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2019. április 24-i, majd május 8-i ülésén elbírálta a 2019/20. évi nemzetközi (UEFA), nemzeti első osztályú (NB I-es) és nemzeti másodosztályú (NB II) licenckérelmeket. A Bizottság a sportszervezetek által benyújtott dokumentumok értékelését követően a mai ülésén megadta a licencet azoknak a csapatoknak is, azaz
a Szombathelyi Haladásnak
a Mezőkövesd-Zsóry FC-nek
a Diósgyőri VTK-nak
amelyek két hete még nem kaptak.
A 2018/2019-es idény mindegyik NB I-es és NB II-es csapata megkapta a licencet a következő bajnokságban való indulásra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!