A Ligakupa 2010/2011-es kiírása

A Haladás az idei Ligakupa csoportkörében a Lombard-Pápát és a Ferencvárost kapta ellenfélül.

A Ligakupa lebonyolításánál megmaradnak elemek a tavalyi modellből: csak a 16 NB I-es együttes vesz részt rajta. A négy kupainduló, azaz a BL-es Debrecen és az EL-es Győr, ZTE és Videoton kiemeltek, ők csak később kapcsolódnak be.

A többi tizenkét együttest négy trióba irányította az MLSZ. Az "A"-ban a Honvéd, a Szolnok és a KTE; a "B"-be az MTK, a Vasas és a Paksi FC; a "C"-be a Szombathelyi Haladás, a Ferencváros és a Lombard-Pápa; míg a "D"-be a Siófok, a Kaposvár és az Újpest került.

Meccsek nyáron, ősszel, télen

Július 24-én és 28-án, november 3-án és 24-én, valamint december 1-jén és 8-án kerül sor az oda-visszavágós mérkőzésekre. Természetesen ez csak tervezet, hiszen a televíziós közvetítés minden bizonnyal átírja majd ezeket a terminusokat. Főleg úgy, hogy a vasiak a Ferencvárossal vannak egy csoportban: majdnem biztosra vehetjük, hogy a IX. kerületiek elleni mindkét találkozó közvetíti majd a Sport TV.

Középdöntő nem lesz

A tavaly bevetett középdöntő intézménye idén nem lesz. A négy csoportelső és a négy nemzetközi kupa-induló egyenes kiesés, kupa-rendszerben folytatja tovább a küzdelmeket. Az első körben a csoportelsők mellé rendelik a nemzetközi kupa-indulókat, azaz ekkor még nem kerülhet össze pl. a DVSC és a Videoton.

Öt csere, próbajátékos, további küzdelmek

Öt cserére lesz lehetőség a mérkőzéseken, és próbajátékos is szerepet kaphat. Egyelőre nincsen szó arról, hogy a kupa mellett mekkora pénzösszegű díjat kap a győztes. Az azonban biztos, hogy nem indulhat az Európa Ligában.

A Haladás csoportjának győztese a Győri ETO-val csap össze a negyeddöntőben, 2011. február 19-én és március 9-én. A párharc nyertes a DVSC–"A"-csoport győztese mérkőzés továbbjutójával meccsel az elődöntőben.

Hiába ismertek a csoportbeli ellenfelek, egyelőre az óralebontás nincsen meg, azaz még nem tudni, júliusban kikkel játszik a Szombathelyi Haladás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!