Szerda, dél, kupameccs

A Fejér megyei Iváncsára látogat a Szombathelyi Haladás.

Az OTP Bank Ligában mélyen tudása alatt teljesítő zöld-fehér csapat a Magyar Kupában szerezhet önbizalmat a hátralévő két bajnoki mérkőzésre. A vasiak Iváncsára látogatnak, ahol az NB III Közép-csoportjában szereplő helyi együttes lesz az ellenfél. A piros-fehérek számára már másfél hete befejeződött a bajnokság, az őszt a 9. pozícióban zárták öt győzelem, négy döntetlen és hét vereség a mérlegük. Domján Attila csapata a kupában először Nagykanizsán nyert 1–0-ra (Bognár Bence góljával), aztán hazai környezetben győzték le a Pápai Perutz csapatá, szintén 1–0-ra (Bartha Tibor volt a gólszerző).

A Haladás először Csepelen nyert: akkor Desits Szilárd ült a kispadon, és a mieink két öngóllal győztek 2–0-ra. A legutóbbi körben Szarvasra látogattunk, és Kovács Lóránt mesterhármasával 3–1-re nyertünk. Biztosan nem lesz kerettag a Haladás első dán légiósa, Emil Lyng. A hivatalos honlap tájékoztatásából tudjuk, hogy november 30-cal megszűnt a játékos kontraktusa. A László Csaba ajánlására Szombathelyre érkezett balszélső kezdő volt az első és a második bajnokin, ám mindkétszer lecserélte Michal Hipp, azóta pedig sérülés miatt nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.

A találkozó szerdán délben kezdődik, a játékvezető Zirkelbach Péter lesz. Amennyiben a rendes játékidő végén döntetlen az eredmény, 2x15 perc hosszabbítás következik. Ha még akkor sincsen döntés, akkor pedig büntetőrúgásokkal dől el, melyik csapat jut a legjobb 16 közé. Ami azt is jelentheti, hogy a továbbjutó csapat tavasszal is vitézkedhet a Magyar Kupában. Hogy ez a Haladásnak mikor sikerült legutóbb? A 2001/2002-es kiírásban, amikoris a döntőig meneteltek a zöld-fehérek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!