A miskolciak személyesen is tárgyaltak a Haladás kapusáról.
A Rangadó.hu megírta, hogy a Haladás és a Diósgyőri VTK vezetői pénteken kihasználják a szombathelyi Király Kupa adta lehetőséget, és tárgyalóasztalhoz ülnek a kapus, Rózsa Dániel ügyében.
Nos, a portál információi szerint a találkozó megtörtént. A borsodiaknak továbbra is eltökélt szándékuk, hogy megszerezzék a 29 éves hálóőrt – aki egyébként a torna legjobbja lett a posztján –, ezért megtették utolsó ajánlatukat. A labda tehát ismét a szombathelyiek térfelén pattog, ezért most össze kell hívni a taggyűlést, hogy a tulajdonosok megvitassák, elfogadják-e a diósgyőriek által kínált összeget, vagy sem...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!