A Szombathelyi Haladás középpályása, Mészáros Karol az Újpesthez igazolt.
Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú csapatához igazoltam, főleg azért, mert apukámnak az Újpest a kedvence, egészen kicsi korától. Így természetesen én is tudom, hogy milyen múltja van az Újpestnek, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Szeretnék hamar beilleszkedni, és szeretném sikerekhez segíteni a csapatot
– idézi az Újpest hivatalos oldala a játékost.Idén ő már a harmadik játékos, akit az Újpest a Haladástól vásárolt meg. Korábban Rácz Barnabás és Kovács Lóránt távozott Szombathelyről a lilákhoz.
Mészáros Karol 48 mérkőzésen húzhatta magára a Haladás mezét, ezeken a találkozókon 6 gólt szerzett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!