Karol Mészáros a DVSC-vel kezdi meg a felkészülést
gru
2018. január 07. 11:59
módosítva:
2018. január 07. 11:59
A Fradi és a Vidi elleni győzelmek egyik hőse visszaöltözik piros-fehérbe.
Hirdetés
A 24 éves jobblábas játékost 2016 nyarán a Puskás Akadémiától igazolta le a DVSC. A Lokinál eltöltött fél évben Mészáros kilenc bajnoki és három Európa-liga-mérkőzésen lépett pályára. 2017 januárjában került a Haladáshoz, összesen 20 mérkőzése játszott, 2 gólt szerzett.
Mészáros Karol kölcsönben került Szombathelyre, méghozzá 1 évre, így ennek lejártával visszamegy Debrecenbe. Mindkét gárda a jövő héten kezdi meg a felkészülést, így a Ferencváros és a Videoton ellen is gólt szerző szélső szerződése alapján a Hajdúságban Herczeg András keze alatt fog edzeni.
A két klub még nem tudott megegyezni a játékos sorsáról, az egyeztetések tovább folynak, így egyelőre nem véglegesen kell lemondaniuk a Hali-drukkereknek a zöld-fehérek 10-eséről.
Karol Mészáros gólja a Videoton ellen (MLSZ TV)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette,
regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért
ide kattintson!