Mursits átgondolja a lehetőségeit

A Haladás lejáró szerződésű fiatal hálóőre a héten ül le tárgyalni a vezetőkkel.

Mursits Roland védte a Szombathelyi Haladás kapuját az OTP Bank Liga utolsó két fordulójában. A fiatal kapus az Újpest és a Honvéd ellen is magabiztos produkciót nyújtott, teljesítményére egyáltalán nem lehetett panasz. Mursitsal kapcsolatban már korábban beszámoltunk arról, hogy a nyáron lejár a szerződése a zöld-fehérekkel, de a vezetőség még nem kereste meg ajánlattal. Időközben a Rózsa Dániel mögött második számú kapusnak kikiáltott Gőcze Gergő Pécsre igazolt, így érdekessé vált a szombathelyi születésű Mursits helyzete, aki honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy konkrét ajánlatot továbbra sem kapott, de a Haladáson kívül is van lehetősége.

- Konkrét ajánlatot még mindig nem kaptam. A múlt héten beszéltem telefonon Tóth Miklós ügyvezetővel, aki azt mondta, hogy a héten fogunk leülni tárgyalni – mondta a Hali saját nevelésű játékosa. - Szeretem a Haladást, itt játszom gyerekkorom óta, de most mérlegelnem kell, hogy mi lenne a fejlődésemnek a legjobb. Elsődleges szempont most a játéklehetőség számomra. Meghallgatom, hogy mit mondanak itt, és azt is, amit máshol, mert képben van más opció is. Konkrét tárgyalás azonban még egyik oldalról sem történt – tájékoztatott a 22 éves hálóőr.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!