Úgy tűnik, Simon Attila után megvan a második távozója is a Haladás Sopron Bank csapatának. A 30 éves belső védő, Nagy II. Gábor ugyanis a pepsifoci.hu információi szerint az NB II-es Gyirmótnál folytathatja pályafutását.
– A hír igaz, valóban tárgyalunk a Gyirmóttal Nagy II. átigazolásáról – mondta a haladasfc.hu érdeklődésére Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. – Egyelőre azonban még minden képlékeny, így azt sem tudom megmondani, hogy kölcsönbe vagy végleg távozik tőlünk Gábor. Egy biztos, ma még nálunk kezdi meg a felkészülést.
A nyugat.hu információi szerint Nagy II. Gábor másfél évre menne, kölcsönbe Gyirmótra, de a Haladás bármikor visszarendelheti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!