A szombathelyiek továbbra is veretlenek a tavaszi idényben.
Nagyon simán, 4-1-re nyert hazai pályán a Szombathelyi Haladás a Sopron ellen.
A csapat már a 30. percben előnyt szertett, Krán Attila talált be az ellenfél kapujába. Majd a 43. percben ismét Krán volt eredményes, így 2-0-ás állásnál mentek szünetre a csapatok.
A második félidőben is a Haladás bizonyult jobbnak, a 47. percben Krán Attila harmadszorra is betalált. A negyedik hazai gólt a 64. percben Juhász Levente szerezte. A mérkőzés ekkorra már eldőlt, a Sopron Varga Olivér góljával a 75. percben csak szépíteni tudott.
Így a Haladás továbbra is őrzi veretlenségét a tavaszi szezonban, a tabellán pedig már a hetedik helyen állnak.
Facebook/Szombathelyi Haladás
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!