Jövő szombaton veszi kezdetét a hazai rendezésű U19-es labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar válogatott pénteken játszotta utolsó felkészülési mérkőzését, melyen 2-2-es döntetlent ért el Üzbegisztán ellen. Szombaton pihenőt kapott az együttes, s Mészöly Géza szövetségi edző kihirdette az első keretszűkítés eredményét is.
A szakvezető döntése értelmében a 22 fős keretben továbbra is két szombathelyi kap helyet: Németh Márió és Medgyes Zoltán is a csapattal marad. A keretszűkítés még nem ért véget, a kontinensviadalra ugyanis 18 játékost nevezhet a válogatott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!