Németh Gábor az első számú kapusjelölt

Elkezdte az edzéseket a Szombathelyi Haladás. Tóth Péter, Halmosi Péter és Fehér Zoltán a hétre még pihenőt kapott, Guzmics Richárd pedig kisebb sérülés miatt hiányzott.

Ma délelőtt rövid megbeszélés után az Illés Akadémia műfüves pályáján kezdte meg a felkészülést a Szombathelyi Haladás a tavaszi szezonra. A gyakorláson hat labdarúgó kivételével mindenki részt vett: Mursits Rolandot három hete műtötték, Rózsa Dániel a többiektől külön, rehabilitációs edzéseket végzett, Fehér Zoltán, aki január 4-én megházasodott, a hétre még extra pihenőt kapott, de Halmosi Péternek és Tóth Péternek sem kellett még megjelennie ezen a tréningen. Guzmics Richárd a válogatottnál szedett össze apróbb combsérülést, így a mai gyakorláson ő sem volt ott.

Nem lesz játékosmozgás

Új arcként feltűnt Halmai Ramon, akiről Artner Tamástól megtudtuk, hogy a minden bizonnyal Ajkára távozó Rajos Gábor helyét veszi át a felnőtt csapat keretében.

- Nagy játékosmozgás nem várható, két focistát szeretnék igazolni, de nevet nem akarok mondani. A védelembe és a támadó szekcióba egyaránt jó lenne igazolni- mondta a Nyugatnak Artner Tamás.

Elkezdte a téli felkészülést a Haladás
Nagy volt a küzdelem már az első edzésen - Fotó: Vágvölgyi Bálint
VB

Az edzőtől azt is megtudtuk, hogy távozó csak akkor lehet, ha egy kevesebb lehetőséghez jutó focista kezdeményezi ezt, akkor vele leülnek tárgyalni.

- Nagyon jó közösségünk van, nem akarom ezt az egységet próbajátékosokkal megtörni, biztosan nem leszünk átjáróház. A már említett két focistára nagy szükségünk lenne, mert az őszi szezon vége bebizonyította, hogy az erős alap csapat mögött már kevesen vagyunk - tette hozzá a tréner.

A Haladás két legkeresettebb focistájával, Guzmics Richárddal és Radó Andrással kapcsolatban Artner azt mondta, bízik benne, hogy ők is maradnak.

- Radóban szinte biztos vagyok, de Ricsiben is reménykedek, hogy marad - tette hozzá.

Van hol edzeni

A Szombathelyi Haladás műfüvön készül a január 25-én kezdődő törökországi edzőtábor előtt, de a szakvezetés abban reménykedik, hogy két hét múlva már lehet használni a Kondics utcai pályák közül a középsőt, amit salakos-fűrészporos „technikával” csinálnak meg, hogy az időjárási viszontagságokat bírja.

Artner első számú jelöltje Németh Gábor

Bár a mai első edzésen két próbajátékon lévő kapus is volt, Floszmann Tamás, aki Újpestről érkezik és az MTK-nevelés Schellinger György, Artner Tamás honlapunknak elmondta, hogy az ő első számú jelöltje Rózsa Dániel mögé Németh Gábor, akit azonban élő szerződés köt a Vasashoz.

- Nagy kérdés, hogy a fiatalítást zászlajára tűző Vasas számol-e a kapussal - mondta Artner.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!