Nincs komoly baja Keneseinek

A csatár cserét kért ugyan a Kecskemét ellen, de úgy tűnik, nem súlyos a probléma. Tóth Miklós manager igazgató szerint csak "elfáradt a lába".

Kezdjük a jó hírekkel: Simon Attila és Maikel felépülőben van, lassan bevethetőek lesznek mindketten. Együtt készülnek a felnőtt csapattal. Nem edz viszont Simon Ádám, Csontos Zoltán, Tóth Norbert és Szép Tamás. Ők a hétvégi mérkőzésen sem tudnak majd játszani.

- Kenesei Krisztián viszont ott lehet a pályán - mondta érdeklődésünkre Tóth Miklós. Nem sérült meg, csak "elfáradt a lába".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!